09
H, dec.

Két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérem az atlétáktól

Sport

Az Országos Újonc és Serdülő Bajnokságnak június 12-től 14-ig Győr volt a helyszíne, ahol a Dombóvári VASE tehetséges fiataljai is rekortánra léptek.

Tarr Imre, Fazekas Gáspár és Halmainé Horváth Katalin edzők tanítványai kitűnően szerepeltek a népes mezőnyben.
A 2004-ben és 2005-ben született lányok közül a legjobb teljesítményt az 1500 méteres akadályfutásában rajthoz álló Tóth Lenke nyújtotta, aki minden riválisát lehagyva elsőként ért célba, amiért aranyérmet akasztottak a nyakába, Esküdt Luca pedig az ötödik lett.
A serdülők mezőnyének 200 méteres síkfutásában Szalay Zóra sem talált legyőzőre, így ő állhatott az eredményhirdetéskor a dobogó legmagasabb fokára, Nyisztor Luca Lia a hatodik helyet szerezte meg. Ugyanebben a korcsoportban az 1000 méteres akadályfutásban Szalay Zóra és Nyisztor Luca Lia indult, ők ketten egymást segítve haladtak jó iramban, aminek köszönhetően az előbbi versenyző másodikként végzett, az utóbbi pedig bronzmedáliát érdemelt ki.
A többiek - Porcsa Tamás, Szalay Máté, Nyers Ramóna, Szabotin Réka, Éva Viktória, Stieb Kornélia, Sipos Zsanett és Sarkadi Dorka Eszter - is dicséretet érdemelnek az általuk nyújtott jó teljesítményükért. 

 

2006-os születésű serdülő fiúk eredményei:

600 méteres síkfutás: 14. Porcsa Tamás

2000 méteres síkfutás: 12. Porcsa Tamás

 

2006-os születésű serdülő lányok eredményei:

300 méteres síkfutás: 11. Nyers Ramóna

600 méteres síkfutás: 8. Nyers Ramóna, 16. Szabotin Réka

2000 méteres síkfutás: 1. Szalay Zóra, 6. Nyisztor Luca Lia, 11. Szabotin Réka

1000 méteres akadályfutás: 2. Szalay Zóra, 3. Nyisztor Luca Lia

 

2004-es és 2005-ös születésű újonc lányok eredményei:

100 méteres síkfutás: 14. Éva Viktória

800 méteres síkfutás: 7. Tóth Lenke, 17. Sarkadi Dorka Eszter, 30. Sipos Zsanett

1500 méteres síkfutás: 20. Stieb Kornélia, 23. Sipos Zsanett

3000 méteres síkfutás: 5. Esküdt Luca, 14. Stieb Kornélia

1500 méteres akadályfutás: 1. Tóth Lenke, 5. Esküdt Luca

ötösugrás: 14. Sarkadi Dorka Eszter

 

2004-es és 2005-ös születésű újonc fiúk eredményei:

1500 méteres síkfutás: 10. Szalay Máté

3000 méteres síkfutás: 15. Szalay Máté

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.További információ a sütikről (cookieról):Elolvasom.

  
Info